|
A Leányvári Általános Iskola - Grundschule a község német nemzetiségi iskolája. Több évtizedes múltra tekint vissza. 8 osztályával és egy napközis csoporttal működik. Nemzetiségi jellegéből adódóan heti 5 órában tanulják a diákok a németet. Jellemző a hagyományápolás, mely tevékenység már az óvodában elkezdődik, s az iskola befejezése után a tánccsoportok keretein belül folytatódik e tevékenység. Az iskola arculatát a nyelvoktatás mellett, a tehetséggondozás is meghatározza. Az utóbbi 5 esztendőben nagy hangsúlyt fektetett intézményünk a fejlesztésre is. Ennek köszönhetően a mindenkori 1. osztályban két pedagógus tanítja a gyerekeket. Az egyikük az osztálytanító, a másik tanító néni pedig a fejlesztő pedagógus. Intézményünk tagja a Pilis-Gerecse Iskolaszövetségnek, melyben számos verseny résztvevője és szervezője. A német nyelv területén kiemelkedő képességű tanulóink országos megmérettetésekre is eljutnak, ők a Pilisvörösvári Nemzetiségi Gimnáziumba, illetve a budapesti gimnáziumok nyelvi tagozatára nyernek felvételt. Bár igazi nagy tornateremmel nem büszkélkedhetünk, de talán tornaszobánk, az iskola melletti sportpálya, intézményünk felszereltsége, sportversenyeken való részvétel, úszás-oktatás, vonzóvá tehetik a testnevelési órákat. Kisiskolásaink az idei esztendőben heti rendszerességgel órarendbe beépítve látogatják a helyi Judó Egyesület játékos délelőttjeit. Remélhetően kedvet kapnak az edzésben való aktív részvételre is. Táncosaink szintén heti rendszerességgel látogatják a délutáni nemzetiségi táncórákat. Az intézmény célja a közvetlen partnerek hatékony együttműködése, diákjaink értékteremtő nevelése, a továbbtanuláshoz szükséges tudás megalapozása.
Elérhetőségeink:
Telefon: 06-33-487-508
e-mail:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
|
|